Elfogadtam Harry Skype-felkérését. Elfogadtam, aztán megnéztem az e-mailemet. Volt egy érdekfeszítőbb üzenet a reklámok között. Szerepelt benne Harry Styles neve, úgyhogy elolvastam. Egy linket is csatoltak hozzá, így a friss cikkhez is hozzáférhettem. A cikk címe az volt, ,,Ki Danielle?''... Na ez érdekes lesz. ,,A One Direction új lemeze... Bla bla.... Steal My Girl... Értelek.. Aztán egy lesifotó. Egy szőke lány áll valami asztal előtt és valamit olvas. Várj... Ugyanolyan ruhám van... Wíí... Meg táskám is... Meg... Az ÉN vagyok! A kezemben tartom a dalt, amire persze muszáj volt ráközelíteni.
,,When i hear this name,
When i wake up.
I just open my eyes, i can't take you off my mind.
Everyday, everynight, you already changed my life.
All i can is thinking 'bout you...
All i can is thinking about you, you, about you.''

Most, hogy jobban belegondolok, mintha Bria említette volna, hogy valamelyik 1D tagnak volt valami Danielle nevű barátnője. Biztos róla szól. Ha Zayn-nek igaza is van és Harrynek tényleg tetszem, ezután, ha ezt látta/látni fogja, nem hiszem, hogy számítanom kéne arra, hogy áthívjon.

~Másnap: A szobámban járkálva idegeskedtem, amikor Bria lépett be. Egyúttal leült a babzsák fotelemre és csak annyit mondott:
-Meséld el.
Hát igen, ha valaki, a kishúgom ismer igazán.
Mindent elmeséltem neki a puszitól kezdve Zaynig meg az e-mailig. Joga volt megtudni.
-Íííí! Harry tényleg megpuszilt? - visítozott ugrándozva az ágyamon.
-Csst! Igen, meg, de csendesebben örülj, légyszi.
-De most miért nem örülsz?
-Két okom is van rá. Az egyik, ha Harry megtudja, hogy elolvastam azt a dalt, vagy verset vagy mit, nem is akar majd hallani rólam, nemhogy megpuszilni. A másik, ha anyuék meglátnak egy lesifotón, nekem végem.
-Jogos. De az öröm a dologban az, hogy Harry megpuszilt!
-Te sosem változol. Na, gyere ide, öleld meg a nagyit. - tártam ki a karom a kishúgom felé nevetve. A cukiskodásunkat a telefonom éles csörgése zavarta meg. Harry hívott. Egyértelmű, hogy már számot cseréltünk a fiúkkal, szóval annyira nem lepődtem meg. -Szia, szia, szia! Figyelj, tudom miért hívsz, de... -kezdtem el hebegve, de belém folytotta a szót.
-Hogy tetszett a dal?
-Nagyon szép... De ne haragudj, meg tudom magyarázni!
-Azt mindjárt gondoltam. De mit is?
-Hát hogy amikor ott, nálad, én és akkor a táskámmal le a lapot és és és....
-Ez mind szép és jó, de most magyarul, légyszi.
-Amikor átöltöztem, a táskámmal véletlenül levertem egy lapot, aminek elolvastam a címét. Ne haragudj. Ja és egy cikk is megjelent.
-Tudom. Már megszoktam, ne törődj vele. És nem te tehetsz róla hogy elolvastad. Egyértelműen a táska hibája. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, majd én is belementem a viccelődésbe. -Nem is értem, mit képzel magáról. -játszottam bosszankodást a táskámra utalva.
-Ja, elég gáz. De, figyelj... Mikor is lesz sulid?
-Holnap.
-Akkor ma még nem, ugye?
-Harry, vasárnap van.
-Vasárnap? Akkor Nando's!
-Niall megszállta az agyadat?
-Nem, csak ilyenkor mentünk el régebben a fiúkkal. Arra gondoltam... Szóval... Eljönnél a kíséretemben? Nem étterem, büfé.
-Hát, nem is tudom... -hosszas töprengésem után sem tudtam biztosra vehető választ kinyögni. Nem akarok balhét itthon, de főleg azt nem akarom, hogy Harry bajba keveredjen. Nem tudtam mire vélni a közeledését. Ahogy nem tudtam azt sem, ezt most baráti találkozásnak, vagy egyenesen randinak vegyem. Erről nem esett szó. Ekkora bizonytalansággal nem tudok épeszű választ adni, ezért annyit mondtam neki, majd írok Facebook-on, amire csalódott 'Oké' volt a válasz. -Bria! -fordultam bizalommal kishúgomhoz, aki még mindig a tegnap velem történteken örvendezett.
-Igeeen? -nézett rám gyönyörű zöld szemeivel mosolyogva.
-Harry hívott.
-Úúú! Gondoltam, de mérges volt vagy mi a baj?
-Nem. Elhívott a Nando's-ba.
-És elmész? Hát persze, hogy elmész! Gyere, válasszuk ki a ruhádat! -ugrott fel és rögtön a gardróbom felé vette az irányt.
-Te tömény adrenalint reggeliztél? -tettem fel a kérdést, mire mindkettőnkből kitört a nevetés.
-Nem, nem, nem, nem, nem... De... Elmész, ugye, elmész?
-Nem tudom. Ezért fordultam hozzád. Tanácsért.
-Tudom, tudom, profi vagyok... De miért ne mennél? Jól kijöttök, nem?
-De, nagyon jól. Tényleg, rendes srác. De...
-De mi?
-Itthon sem akarok balhét az esetleges cikkek vagy lesifotók miatt, de csak gondolj bele. Harry híres. Egyetlen rossz pletyka elronthat egy szerződést is akár. Nem szeretném, ha miattam keveredne bajba.
-Hmm... Hívd fel. Mondd ezt el neki. A reakciójából egyből el tudod majd dönteni a választ.
-Köszi. Egy próbát megér.
-Meg ám. Na léptem. Nyomtatok posztereket, de aztán majd avass be!
-Oké. -húztam mosolyra a számat elbűvölő testvérem láttán. Benyomtam a notebook-om, majd, amint bekapcsolt, felmentem a Facebook-ra, és mielőtt írtam volna, ellenőriztem, Harry fent van-e. Ott volt a neve mellett az a bizonyos zöld pötty. ,,Szia. A mai terveddel kapcsolatban írok... Ha ezt megkaptad, hívj fel, ezt telefonban könnyebb megbeszélni.''
Épphogy leírtam, hívásom érkezett Skype-on... Tőle.
-Itt még könnyebb. Na, mire jutottál? -húzta álmosolyra a száját.
-Nem tudtam, mit mondjak. Ne értsd félre, alapból séróból igent mondtam volna...
-De van valami, ami ebben hátráltat.
-Igen, de nem veled van a baj. Tudod, én nem vagyok egy világhírnevű szupersztár. Még az osztályomból sem tudja a nevem mindenki. Ha meglátnának velem a paparazzik, jönnének a címlapsztorik cikkek, fotók, pletykák. A szüleim rögtön kinyírnának érte, én viszont nem szeretnék otthon balhét. A te esetedben a fejlemények még tragikusabbak lennének. Gondolj csak bele. Mindenki azzal foglalkozna, kivel mászkál Harry Styles. Szóval... Menj el Taylor Swifttel, vagy bárkivel, de nem akarlak ekkora kockázatnak kitenni.
-Nekem nem kell több. Pont ezért szeretek annyira veled lenni. Mert szürreális módon bele tudod élni magad mások helyébe. Mondhatsz bármit, vérbeli szupersztárnak születtél. Engem tök hidegen hagynak a cikkek. A nagyját el sem olvasom. A mocskos pletykák sem többek ingyen reklámnál. Ha pedig balhé lenne a szüleiddel, hívj át. Leülök majd velük beszélgetni, hamar megtaláljuk majd a közös hangot. Minden létezőt el fogok követni, hogy megértsék: a cikkek az újságban nem jelentenek semmit. És ha tetszik a sajtónak, ha nem, randizni fogok Danielle Felice Belle-lel. Erről nem nyitok vitát. Csak az tarthat vissza attól, hogy ma elvigyelek, ha te azt mondod, ne tegyem. De nem azért, mert az rosszat tenne a karrieremnek. Most mondanám, hogy mit gondolok az ilyesmi pletykákról, mint a Taylor Swift-tel való állítólagos kapcsolatom, de nem tudom, a húgod ott tartózkodik-e a szobádban. A szó szoros értelmében leblokkoltam Harry szavaitól. Megválaszolta fel nem tett kérdésem. Ő a fejlődő ismerettségünket barátságnál többnek akarja szánni.
-Re...rendben. Ilyeneket még senki nem mondott nekem. Kö..köszönöm... -a házicsizmám orrát vizsgáltam szememet lesütve, paprikapiros arccal.
-Megérdemled, hogy úgy bánjanak veled, ahogy kell.
-Már csak egy fontos kérdésem van. -mondtam nagy levegővétel után, mire Harry is elkomolyodott.
-Mi lenne az?
-Hányra készüljek el? -mosolyodtam ek újra, ő pedig követte a példámat.
-Délután öt óra megfelel?
-Tökéletes. A könyvosztásom úgyis kettőkor lesz.
-Szuper. De ha gondolod, elvihetlek...
-Nem, nem. Nem kell, köszönöm.
Harry arcán meglepődöttséget véltem felfedezni, viszont nem amiatt volt, hogy nem vihet el a könyvosztásra.
-Harry, mi a baj?
-Egy cikk. ,,Ki is Danielle?''. A bunkó.... - kezdte el, de nem folytatta, ismét a húgom esetleges jelenlétére utalva.
-Erről beszéltem.
-Ne aggódj, nem lesz belőle gáz. Na, hagylak készülni, hiszen nemsokára könyvosztása lesz a kislánynak.
-Attól hogy kiskorú vagyok, még nem becézgethetsz, mint a nyuladat. -nevettem el magam. Ez a probléma is könnyen ment. Csak egy bukkanó volt, amit Harry segítségével kellett átlépnem. Vele sikerült is. Ma elmegyünk az első hivatalos randinkra, és ki tudja, mi lesz még ebből?

Harryvel felmentünk egy szép, csokoládébarna csigalépcsőn. Egy folyosón találtam magam, Harry kezét fogva, lassan, nesztelen léptekkel egy aíjtó felé vette az irányt.

-Ez a szobám. Ott a szekrény. Találsz benne cuccokat. Zárd magadra az ajtót, szólj ha készen vagy, és halkan gyere ki.

-Férfi divatbemutatót kell tartanom? - mormogtam flegmán, mert sejtelmem sem volt, mit tervez.

-Azt mondtad, divatbemutató? Ennyire tetszenek a ruháim? - nézett rá makulátlan outfitjére. 

-Hát, egész kibírható. Lóghatnál többet a bátyámmal.

-Oh, hát köszönöm, igyekszem. Persze az örök példaképem Patrik.

-Milyen Patrik? Jaj, anyám, SpongyaBob?

-Ne kavarj bele a kapcsolatunkba! - mondta röhögve, majd a szekrényére mutatott, és mielőtt becsukta volna maga mögött az ajtót, egy kulcsott dobott az ágyra, amit felugorva el is kaptam.

 Kinxyitottam a ruhás szekrényt. Tele volt olyan cuccokkal, amit a TV-ben, posztereken, klippoekben lehetett látni rajt, tehát vaószínűleg a stylistok aggatták rá még anno. Találtam egy szürke pólót,ész jó fazonja volt, attól eltekinvte, hogy férfi... Az elején fehérrel volt olvasható a 'STYLES' szó, alatta a 94-es számmal. ezt választottam ki. Találtam egy fehér trikót is, amit fel fogok alá húzni. Hiszen, ki tudja, hány számmal nagyobb Harry pólója, nehogy lecsússzon rólam. Találtam egy sötétszürke, laza, aaz alján összehúzott edzőnadrágot is.együtt az ágyra dobtam. A kulcsot megfotam, majd bezártam vele az ajtót. A tükrös szekrény elé állva hátat fordítottam, hogy kicipzároljam a gyorsan felkaptam a trikót, rá a szürke pólót, majd az edzőnadrágot is, miután platform cipőmet levettem. Elővettem barack alakú és színű táskámból egy fekete hajgumit, amit vészhelyzetek esetére tartok magamnál. Megráztam hullámos, félig barack színűre színezett hajamat, majd pár határozott mozdaluttal egy, a fejem tetején lévő copfot varázsoltam belőle. 

 Megálltam a tükör előtt, bírálva a kinézetemet. Ahhoz képest, hogy mindezt férfiruhákból hoztam össze, egész mutatós edzős outfit lett. A szürke rövid ujjú felsőt túl lezsernek találtam, még az egyik vállamat os mutatni engedte, még jó, hogy húztam alá trikót. kodás után megragadtam a póló egyik sarkát,  majd megcsomóztam, kivsit feljebb. 

 A kilincsre emeltem a kezem, kinyitottam a kulccsal a zárat, majd kisétáltam. 

Ott álltam Harry Styles fyolosóján mezítláb. Jól indul ez a délután.

 Lesétáltam a már ismert csigalépcsőn és a fiúk elé álltam.

-Mi ez a cucc rajta?! - húzta össze a szemöldökét Zayn.

-Zayn, állj le. Én mondtam neki, hogy öltözzön át. - nyugtatta Harry lágy, de utasító hangon.

-Minek?

-Majd meglátjátok. - kacsintott Harry, majd mindenkit az ajtó felé vezetett.

 Követtem a fiúkat az udvarra, ahol a gyönyörű, zsenge, napsütötte pázsit melegítette meztelen talpam. Harry megindult a garázs felé, ahonnan öt láthatósági mellénnyeltért vissza.

-Éjjel megyünk lovagolni? - ugrált Niall.

Miután kinevettük magunkat, gondolkodtam. Azon, hogy itt vagyok, ennyi jófej gyerek között. És jól kell éreznem magam. Hiszen Harry az ilyen délutánt a barátaival szokta tölteni, most meg csak úgy, kérés nélkül betoppantam a képbe én is. Persze Zayn viselkedése is lekötött. Nem tudtam, mi okból viselkedik úgy velem, mintha, legalább rávettem volna Harry-t arra, hogy kilépjen a bandából.

-Szóval, Dan? - kérdezett rá valamire Harry, amiről fogalmam sem volt, hogy mi, ugyanis eléggé lekötött a Zayn-es ügyről való elmélkedésem.

-Ne haragudj, nem figyeltem... Mit szóval? - kérdeztem vissza kínosan.

-Mi a szerencseszámod?

 Rá sem kérdeztem, mire kell neki, valószínűleg úgyis már másodszorra tette fel nekem a kérdést.

-A tizenhármas.

-Szép szám. - mosolygott rám Harry, mire követtem a példáját. 

Ezután az egyik mellényre alkoholos filccel ráírta a 13-as számot, majd alá nyomtatott betűkkel a 'BELLE' vezetéknevet.

-Megjegyezted a vezeétknevem? Jó memória. - csodálkoztam elképedve.

-Nem. Ami érdekel, azt megjegyzem. Ennyi. - villantott egy tökéletes mosolyt, miután befejezte a ,,mezemet''.

-És az én nevem érdekel? - vörösödtem el teljesen, a szememet lesütve.

-Te érdekelsz. - nézett mélyen a szeemembe. Egy darabig egymás szemeit vizslattuk, amikor hirtelen feleszmélve rájöttem.

-Akkor focizunk még ma? - kiáltottam örömömben.

Megvártuk, amíg Harry mindenki mezét elkészíti, majd Liam egy pacsi után beállt a kapuba.

Egyedül ültem Harry Styles kanapéján, amikor ajtónyitást hallottam, majd hangos beszélgetést.  A fiúk köszöntötték egymást, majd beléptek. Rögtön lefagyott arcukról a vigyor, viszont Niall fogta magát, leült mellém, és elkezdett gesztikulálva magyarázni.

Követtem Harry-t ki az étteremből, át az utcákon.

 -Én nem tudtam, hogy nem szeretsz éttermekben enni. Ne haragudj. -torpant meg, majd a szemembe nézett.

-Nem a te hibád, szólhattam volna, csak...tudod, hogy félénk vagyok. Bocsi, hogy elrontottam.

-Nem rontottál el semmit. Sőt. Az, hogy eszünk egy puccos étteremben, aztán meg elkezdünk dumálni az érdekes ottani dolgokról, nem tl poén. Viszont a srácokkal csak hülyülni lehet, biztos jóban lesztek. És ne legyél félénk, mert felzárnak a padlásra...

-Hova?! - álltam meg, majd kikerkedett szemekkel bámultam a lassan sírva nevető Harry-t.

-Csak húzom az agyad, nyugi. -ütött vállba gyengéden.

-Azért kéne egy kalapács...-néztem a földre, majd vigyorogva Harry-re.

-Meglehet.- bólogatott.- Ja, és a srácok miatt ne parázz, bírni fognak.

-Biztos?

-Biztos.

-És ha valami hülyeséget csinálok, és közlik a sajtóval, felkeresnek, eljönnek a házunk elé és az egész világ tudni fogja, ki az a Danielle Felice Belle, és hogy ő a világ legnagyobb bénája?- hadartam, mire Harry-ből kitört a nevetés.

-Nyugodj már meg. Mondom, maximum felzárnak a padlásra. Ott tartom a régi fogkeféimet.

-Ja...jó tudni.- néztem rá megvetően, persze hülyülésből, hiszen tudtam, ő is csak viccelődik.

Bekanyarodtunk egy sarkon, majd pár lépés után Harry előresietett, megállt egy kapu előtt és mosolyogva a házára mutatott. Szép nagy ház volt, nagyjából, mint a miénk.

Bevezetett a magas, fekete, átláthatatlan kapun. Amint beléptem, kiszúrtam, mennyi növény van itt.

-Kertésznek is tanulsz?

-Ja, csak titkolom. Észre lehet venni?-vigyorgott.

-Nem, kicsit sem. - vigyorogtam rá én is.

Miután becsukta a kaput, elindultunk a ház ajtaja felé. Kikeresett zsebéből egy kulcsot, a zárba tette, megforgatta, mire az ajtó kinyílt. Rámmosolygott, és befelé intett, jelezve, hogy arra vár, hogy bemenjek. Betipegtem a gyönyörű nappaliba, ahol szintén sok virág volt.Hátrafordultam, megvárva Harry-t. 

-Ülj le nyugodtan, én hozok kaját. -mutatott a nappaliba, majd felkapott egy távirányítót és bekapcsolt egy hatalmas plazma Tv-t.

-Jójó. -Nem azt mondta, itt lesznek a srácok is. Mindegy, valószínűleg majd később érkeznek.

Hirtelen elkapott a nevetés, mert amint felpillantottam a képernyőre, láttam, hogy a Nickelodeon-on van, ahol a SpongyaBob Kockanadrág ment.

-Mi történt? - kiabáltki Harry  konyhából.

-Ja, semmi, csak a politikai műsoron nevetek, ami a Tv-ben megy.- haraptam bele vigyorogva a számba.

Ekkor Harry lépteit hallottam, egy-egy tálat fogott a kezeibn, és egyet a kettő között egyensúlyozva. Chips, popcorn és bundás mogyoró.

-Nem tudtam, mit szertsz, úgyhogy hoztam, amit a srácokról tudom, hogy szeretnek.

-Nyugi, ezek a kedvenceim.

-Mondtam én, hogy jóban lesztek.Milyen piát hozzak?Van kóla, narancs, sör, whiskey, meg valami csokilikőr. Várj, ez honnan van?- mondta, miközben kisétált a konyhába, és kinyitpotta a hűtőt.

-Legyen az ismeretlen eredetű csokilikőr. Azt csípem. Meg mondjuk kóla, mert annyi alkoholt nem ihatok, tudod, 17 vagyok...

-Jó, de mondjuk, mindent kihzotam volna, mivel a srácok borzalmasak, de azért úriember módjára megkérdeztelek.- magyarázta, és a karjában a flakonokkal és üvegekkel, kisétált a konyhából, majd a válla felett mélyen a szemembe nézett, miközben kivillant gfyönyörű fehér fogsora.

Hirtelen dudát hallottam. Harry odasétált egy ablakhoz, lenézett, majd kiintett.

-A fiúk azok. Mindjárt bejüönnek, csak nyugodj meg és nem lesz baj... -lépett oda hozzám és megsimítottta a vállam, majd elindult az ajó felé, félúton mgeállt é, válla felett visszanézett és rámkacsintott.-

-

 A mobilomon öt percenként ellenőrzött idő most 14:52 volt. Görcsbe rándult a gyomrom, amikor arra gondoltam, tíz perc múlva már egy nálam cseppet híresebb emberrel fogok beszélgetni, aki bármit, amit elmondok neki, elmondhat a sajtónak, a producereinek, meg ki tudja, kinek még. Nem baj, nincs gond. Danielle Felice Belle meg fogja csinálni. Egy nagyot sóhajtottam, amikor egy fiú egy csokor virággal a kezében elmegy előttem, átvág a parkon, majd kitárt karokkal odaszalad egy lányhoz (olyan hajat akarok, mint az övé! :c), aki megszagolta a virágokat, majd elmosolyodott, mondott valamit és a fiú nyakába ugrott. Ja, csakhogy nekem nincs barátom, nem vagyok olyan szép, mint az a lány (hívjuk Annabelle-nek...az Annabelle szép név), nem randizom senkivel (vajon miért?) és most komolyan: egy hírességgel találkozom a parkban, és úgy nézek ki közben, mint egy túlméretezett barack. No comment, Dan. Miután csodáltam a cukiskodó párt, észbekaptam és ismét ellenőriztem az időt. Szinte kiesett szegény iPhone a kezemből, annyira remegtem a négy számjegy láttán: 14:59, jaj nekem.

 Még ültem egy darbig és a park gyönyörű fűit csodáltam, majd újra... megnéztem az időt. 15:02. Na, gondoltam. Nem fog eljönni. Miért is akarna pont velem találkozni?!

 Éppen elmélyedtem volna legértelmetlenebb gondolataimban, amikor hirtelen két kart vettem észre a vállaimon. Annyira megijedtem, hogy sikítottam és szinte eldobtam a táskámat. Hátranéztem, majd elállt a lélegzetem, amikor rájöttem, Harry Styles-t látom. Azért ellenőriztem, hogy egy kartontábla-e és megnéztem, van-e valaki mögötte. Nem, nem volt. Grat, Dan. Ő vigyorogva maga mögé nézett, majd nevetve megkérdezte:

-Van valaki mögöttem? - majd kezet nyújtott, mintha egy Bond filmben lennénk, és gyönyörű szemekkel üdvözölt- Szia..Dan, ugye? De csinos valaki...

-Öö, szia.. Köszi, te is jól nézel ki..- mondtam, bár a kijelentésem kissé kérdésnek hangzott. Végig a földet bámultam lesütött szemekkel. Tudtam, hogy izgulni fogok, de hogy ennyire?!

-Nyugi, nincs gáz, nem foglak bántani. -emelte fel a kezeit megadó módon, majd egy huncut mosolyt villantott.

-Nem az, csak..izé... Az van, hogy... - Dan, ember, ne tőmondatokban!!!- Én nagyon félénk vagyok.. Ráadásul nem is ismerlek, szóval...bocsi..

-Már megijedtem, hogy valami a torkodon akadt. Még a végén lecsuknának. Na, most nyugodj meg, nincs miért félned, eddig idegen voltam, de most megismerkedünk, szóval nem kell megijedned. Régebben én még félénkebb voltam, de az X-Faktorban beleszoktam, hogy ismeretlenekkel találkozom. Volt olyan, aki odajött hozzám, megkérdezte, merre találja a mosdót, aztán leesett neki, hogy én nem a személyzet tagja vagyok, hanem egy fellépő, elkezdett ugrálni, visítozott, aztán elszaladt.-húzta össze a szemöldökét.

-Én belőled néztem volna ki utoljára, hogy félénk voltál...-mondtam őszintén.

-Pedig az voltam...Sőt, még valamennyire az is vagyok, csak már annyira nem mutatom ki, mint te, én tudom takarni.-vigyorgott.

-Jól van, na! -nevettem el magam.- Danielle Felice Belle vagyok.

-Wow, de szép név. Az én nevemet valószínűleg már tudod, de azért bemutatkozom: Harold Edward Styles vagyok, de ha így hívsz, elrohanok, szóval hívj csak Harry-nek vagy ahogy akarsz. Te mennyi idős vagy?

-Oké, Harry. 17 éves vagyok, májusban leszek 18.

-Én 20, a február lesz az én hónapom. Akkor te még kiskorú vagy...Akkor át kell kísérjelek az úttesten? -nem nevetett, de a szemein láttam, hogy ez csk idő kérdése.

-Ja, légyszi. Most lehet, hogy full idiótának fogsz nézni a kérdés miatt, de ezt tudnom kell. Miért pont velem akartál találkozni?

-Hm. -köhintett, majd, elfordult.- Pár napja ugyanitt találkoztunk, és hát, nem voltam a legszimpatikusabb formámban. Egy kicsit összevesztem az egyik sráccal és emiatt bunkó voltam veled, Iagzából meg sem érdemelném, hogy újrapróbálhassam. De a kérdésedre válaszolva: egyrészt bizonyítani is szeretnék, hogy nem egy olyan neandervölgyi vagyok, mint amilyennek megismertél. De a legfőbb ok az, hogy nagyon nagy szimpátiával fordulok feléd. A fiúkon kívül kevés emberrel tudok barátkozni, hiszen állandóan velük vagyok, és most itt a lehetőség, hogy legyen egy olyan barátom, aki nem a reflektorok miatt barátkozik velem. Mert a legtöbben csak ezért tennék. -magyarázta. A kifinomult stílusán csodálkoztam, hiszen fiatal partiállatoknak néznek ki a többiekkel együtt. Elmélyedtem a mélykék szemeiben, majd egy mosolyt villantottam a föld felé.

-Ez...ez aranyos. Velem még senki nem akart barátkozni. Most meg ez...Mármint hogy érted, te nem egy kicsit vagy híresebb nálam, most meg ideállítassz és közlöd, hogy szimpatikus vagyok. Köszönöm, ez sokat jelent.- mosolyogtam rá.

-Na látod, most én magyarázkodtam, és már rögtön elűztem a félénkséged. De hölgyem, nem ülünk be valahova? - vigyorgott, majd felállt a padról és felém nyújtotta  kezét. Mosolyogva odanyújtottam, majd mikor felálltam, elengedtem, és követtem. De közben észrevettem, hogy a közelségébn tényleg felszabadulva érzem magam, amit csodálok. Az outfitjén legeltettem a szemem, hiszen az ízlése is egy cseppet kifinomult. Szív mintás inget, zakót, fekete csőfarmert és Chelsea csizmát viselt. A nyakában egy apró, papírrepülőt formázó medál lógott ezüstláncon.

 Elvezetett egy étterembe, ahol minden asztalon gyönyörű bordó terítés volt. Oldalról rápillantottam, megrángattama kezét, majd kérdőre vontam:

-Miért jöttünk étterembe?

-Ha már egy ilyen szép lánnyal találkozhattam, adjuk meg a módját. - kacsintott rám, majd megfogta a kézfejemet és egy asztalhvezett, kihúzta a széket, majd velem szemben leült és a kezembe adta az étlapot.

Kikerekedett szemekkel bólintottam, miközben azon kattogott az agyam, hogyan tudnám magam ez alól kihúzni? Én nem eszem mások előtt!

-Harry, muszáj ezt?

-Mit?

-Étteremben enni... Én.... én nem szeretem az éttermeket.- amint kimondtam, meg is bántam, most tök hülyének néz és azt hiheti, hogy nem bírom. -De ez szimpatikus, maradhatunk.

-Dan, látom, hogy nem stimmel valami. Megyünk máshova, nyugi. Nem kell csak azért tt maradni, mert én ide hoztalak. Nyugi, ténnyleg. Figyu, értem, félénk vagy, kajáljunk nálam, a srácok is tt lesznek, pizzázunk meg röhögünk, sztorizgatunk, megismerkedhetnél velük. Biztos bírnának.

-Na, az szuper lenne!- megkönnyebbülten elmosolyodtam.

Reggel álmosan keltem ki nagynezehezen az ágyból. 

 -Dan, Bria, gyertek csak!- kiáltotta anya valószínűleg az ebédlőből, ahová a szombámból egy gyönyörű, fehér csigalépcső vezetett.Bria-val éppen a ruháimat 'selejteztük' , ami annyit tesz, hogy amelyik kicsi rám és Bria hajlandó felhúzni, áttelepítjük az ő szekrényébe. Éppen a rövid, fekete peplumruhámat próbálta fel, amikor anya szólt, mire gyorsan leszaladtunk. Anya Bria láttán kissé összeráncolta a szemöldökét, mivel egy kissé bő fekete ruhában volt, valamint az itthoni, rózsaszín nyuszis mamuszában.

 -Kicsim, veled mi történt?-kérdezte csöppet meglepetten.

 -Selejtezzük a ruháimt.-vágtam rá.

 -Ó, értem.-mosolygott ismét végignézve Bria-n.-Lányok, nekünk most mennünk kell, a városban leszünk bevásárolni, ti nyugodtan menjetek el valahova, ha végeztetek. A kulcsok a helyükön vannak, csak mindent zárjatok be magatok után, ha Rob még nem lenne itthon.

 -Hova ment?-kérdeztem.

 -Műszaki vizsgára vitte az autóját. Még kora reggel elindult, valószínűleg egy órán belül itthon lesz.

Anyuék elindultak köszönés és pusziszkodás után. A szokásos hegyi beszédet unottan végighallgattuk, miszerint lehetőleg ne csináljunk semmi bajt, mire hogyan figyeljünk, stb. Persze ez Robra nem vonatkozott volna, mivel ő elméletileg már felnőtt. Gyakorlatilag nem. ☺

Bria-val rögtön felrohantunk a szobámba, hogy kiválasszuk, miben megyünk el sétálgatni a városba. 

Én ez melett az összeállítás mellett döntöttem...Ha már Londonban sétálunk :D.

Bria ilyen ruhák mellett döntött, amiket persze tőlem kapott, csak ezek azon kivételek közé tartoznak, amik jók is rá.

A hajamat felcopfoztam, Bria vöröses tincsei két fonott copfban lógtak a vállára.  Felkaptam a táskámat, belepakoltam mindent, ami oda kell, és indultunk is. Cél nem volt, csak úgy sétálgatni szerettünk volna, néány boltba benézni... Amint kiléptünk a kapn, megérkezett Rob, aki rögtön megkérdezte, hová indulunk. Ő gondolom már beszélt anyuékkal, tudta, hogy elmennek. Miután elmagyaráztuk neki, hogy sétálgatni indulunk, rögtön felajánlotta hogy velünk tart, mivel úgys unatkozna itthon. 

Ő így volt felöltözve:

Elindultunk, mivel a város azon részén mlaktunk, ahonnan nem kell sokat sétálni, hogy pár bolthoz, így gyalog mentünk. A hajam közben kiengedtem.

 Már egy órája bent lehettünk a városban, amikor egy parkban leültünk egy padra, mindannyian fagyival a kezünkben. Beszélgettünk mindenféle dologról, a suliról, a barátokról, majd mikor mindhárman megettük a fagyit, felajánlottam, hogy kidobom a szalvétákat, amikben a tölcsért fogtuk. Elindultam a kuka elé, miközben a lábfejemet néztem, ugyanis Bria leszórta a cipőmet fagyival. Csak akkor kaptam fel a fejem, amikor véletlenül nekimentem egy járókelőnek. Felfigyeltem, az arca ismerős volt, de fogalmam sem volt, honnan. Rögtön rám is szólt.

 -Nem figyelsz?!  Legközelebb ne gyere már nekem. Kösz.-Mondta lenézően.

 -Te is figyelhettél volna, amúgy meg bocs, hogy a hajam közt nem növesztettem szemet...-néztem bele mélykék szemébe. Hosszab, barna haja volt. 

 -Jó, ne haragudj, na szia...-Mormogta az orra alatt, majd elsétált.

 -Hát vannak aranyos emberek...-mondtam magamban, amit sajnos meghallott...

 -Jó, figyelj, tényleg ne haragudj, nagyon sajnálom, csak eléggé ideges vagyok. Béke?- mondta gyönyörű mosollyal az arcán, majd felém nyújtotta a karját, hogy fogjunk kezet. Félénken odanyújtottam a remegő kezem, majd ijedtemben kissé túlságosan is megszorítottam a fiú kezét. Összeráncolta a szemöldökét, majd elnevette magát, elindult az úton. Nem sokkal később hátrafordult és intett egyet, majd nevetve megrázta a fejét.

Tisztára lefagytam, semmit nem tudtam kinyögni. Csak azon kattogott az agyam, hogy hogyan lehet valaki ilyen kedves és hogy honnan lehet nekem ennyire ismerős ez a fiú.

Megvontam a vállam, afféle 'mindegy' stílusban, odasétáltam a kukához, kidobtam a szemetet, majd visszamentem a testvéreimhez. Gondolom, nem volt csukva a szemük, ezért látták a jelenetet. Rá is kérdeztek, ismerem-e a fiút, akivel 'beszélgettem'. Dadogtam valami mindegy félét, aztán felvetettem, hogy haza kéne menni. El is indultunk, az út csendben telt, mivel általában én hozok fel témákat, most viszont lekötött a titkokzatos és nem utolsó sorban igen helyes fiú. Az egész további délutánom csendben telt, keresgéltem a neten, zeét hallgattam, majd este meFacebook-on. Kerek szemekkel néztem...Ő küldte. Az a fiú.  Nem mertem visszaírni, inkább kiléptem, kikapcsoltam a gépem, lezuhanyoztam, fogat mostam és aludni mentem. Pár perc alatt el is aludtam, mondjuk az üzenetet nem tudtam kiverni a fejemből. A szövege: ,,Örülök, hogy ma találkoztunk A bátyáddal egy suliba jártam, az ő ismerősei között találtam rád. :D Mégegyszer bocsánta és remélem, tudunk még találkozni valamikor! :) Harry.'' És itt leesett. Harry Styles-szal találkoztam. A húgom szobájából volt ismerős, ahol egy csomó poszter őt ábrázolja. De gondolom háttal állt nekik, szóba sem hozta. Harry Styles. Harry Styles. Na alszom. :D 

~† Első Rész vége. ~†

 A történet főszereplője egy 17 éves tinilány, kinek élete viszályokkal, fordulatokkal, szerelemmel és még sok érzelemmel és egyéb dologgal van tele. ♥

A neve Danielle Felice Belle, Franciaország szívében, Párizsban született. Szüleivel, 20 éves bátyjával, Robert-tel, valamint 11 éves húgával, Brianna-val él együtt. 12 éves kora óta lakik családjával Londonban. Átlagos, kissé visszahúzódó lány, gyakran a legapróbb dolgokat is túlstresszeli. Egyszer, amikor a testvéreivel csavarog a városban, összefut pár érdekes személlyel. Az ő történetét fogom nektek bemutatni. 

~Niaa♥